Roland Emmerich hozzá méltó módon ismét elhozza a világvégét egy CGI szörnyeteg képében.
A Moonfall rendezőjének életművéből, a film címéből és előzeteséből egyaránt összerakható egy nagyon konkrét és nem túlzó elvárás. Sikerült alulmúlni, nem kicsit. A fő konfliktus mi más lenne, mint a Föld pusztulásának eljövetele, jelen esetben a Hold miatt, ami elhagyja röppályáját és egyre közelebb kering bolygónkhoz. Óriási fizika tudás nem kell hozzá, hogy Holdunk közeledése már önmagában természeti katasztrófák sorát vonja maga után. A közönség már mindent látott, így egy elárasztott város és becsapódó meteorokon kívül igen kevés új dolog történhet. Nem is nagyon erőlködtek a nagytotálokkal, javarészt a karakterek TV képernyőin követhetjük az apokalipszist. Repül az autó, ránk zuhan egy yacht és a háttérben már emelkedik a vonatszerelvény is. A film fele számítógépes látványvilág, így adva volt, hogy a másik fele miért ne lehetne az, ezért meg merem kockáztatni, hogy egyetlen szabadtéri felvételt sem készült a produkcióhoz. Az olcsóság érzet viszont így a nagyvászonról ordít, a streamingen még talán működhet. A gravitációs anomália az egyetlen valamirevaló újdonság, amit viszont sikerül elkótyavetyélni a Földön ragadt menekülő felnőttek és gyerekek klisés családi drámáival és vicceskedéseivel, háttérben állandóan a monumentális biztos halál ígéretével. Az érdeklődés fenntartására a szereplők túlélési esélyei alkalmatlanok, mert érzelmileg majdnem mindegy ki vész oda és ki nem, viszont a rejtély, hogy miért is történik mindez, az már egy izgalmasabb kérdés. Sajnálatos, hogy mire eljutunk oda az agyunkat leszívták, a szemünk száraz a számítógépes látványtól és minden magyarázatot pár röpke percben zúdítanak ránk.
A Moonfall egy ízig-vérig Roland Emmerich film, de az a fajta, ami a háttérben mehet majd a TV-n, pusztán zörejnek.
ELŐZETES:
POSZTEREK:
