Steven Spielberg tapasztalatával bármihez nyúl arannyá nem változik, de a minőségi szórakozás garantált.
Szerencsés helyzetben nézhettem újra a West Side Story-t, hiszen olyan régen láttam színházban, hogy a Rómeó és Júlia történetre emlékeztem, meg arra is, hogy nagyon jó volt, de a végkifejlet mára már a ködbe veszett. Steven Spielberg pedig egy olyan név, ami bizonyos garanciát ad, még annak ellenére is, hogy musicalt még nem láthattunk tőle. Pontosan azt láthattuk most tőle, ami várható. Végtelen profizmus, alázat a műfaj és a filmkészítés iránt. Ráadásul egy olyan darabot választott, ami nem csupán önmaga, de az azt megihlető Shakespeare mű is, egy bármikor újra és újra elmesélhető történet, amit a közönség szintén szívesen ismétel, akárhány feldolgozás készül. Mondanivalója örök érvényű, itt ott ezúttal kiegészítésre került, de nagyon ragaszkodik az alapanyaghoz és a színházhoz. Gyakorlatilag a színdarabot lehetett látni, a maximumig kibővített díszlettel, amit a film formátum lehetővé tett. Fantasztikus beállítások, a tömeges táncok precíziósan összehangolva, minden tű pontosan zenére vágva. Klasszikus alkotás lett, talán túlzottan is. Nem is akar újdonság lenni, így a mai filmek, különös tekintettel a legfrissebb musical trendek sorából is kilóg. Nem csupán a történettel és a látvánnyal, de az ének nélküli táncokkal, majdnem állandó zenei aláfestéssel is visszarepít az időben. Kérdés ezt, a mai moziban mennyire lesz befogadható. Talán annyira, mint fekete-fehérben forgatni. Én bármennyire is élveztem az ismerős zenei betéteket, a mesteri beállításokat és fényjátékokat, esetenként fárasztott a sodródás helyett. Aki pontosan ismeri a történetet könnyen lehet még nehezebb helyzetben lesz, de szépséget fog látni minden jelenetben, ahogy a rendezőtől ez várható volt.
A West Side Story egy elegáns tisztelgés Spielbergtől a musical műfaj irányába, meg bizonyíték, hogy ő jelenkorunk egyik legnagyobb élő és tevékeny filmes legendája.
ELŐZETES:
POSZTEREK:
