A Francia Kiadás ezen lapszáma nem állt össze Wes Andersontól.
Nagyon nem kellett meglepődni, hogy egy igazi művész művészfilmjével van dolgunk. Cannesban percekig taposlták, amit egyedül az utánozhatatlan stílusnak és a két tucat elismert színésznek tudok tulajdonítani, mert amúgy nekem nem állt össze. Pontosabban értem, hogy egy amerikai újság európai kiadásának 4 cikke kerül bemutatásra, ami egyébként 4 kisfilm a filmben. Külön-külön elnézegetem a kis sztorikat, de vajmi keveset találok ami ezeket összekapcsolja egy egésszé. Könnyen lehet én nem vagyok elég entellektüel ehhez, de ellentétben a rendező korábbi alkotásaival, ezt kimondottan nem élveztem, mert zavart a gondolat, hogy fáradt lennék azért nem bírom követni vagy el kellett volna olvasnom valamit előtte a könnyedebb felfogás érdekében. Nem így van, hátra kellett volna dőlni és élvezni a pazar jeleneteket, az óriási színészeket élvezettel dolgozni a mesternek. Biztosan sikerült volna, ha az egyes etapok témái kevésbé elvontak, jobban maiak, de A Francia Kiadás nem ilyen. Szentül hiszem egy szűk rétegnek készült, aminek nem vagyok tagja, pedig nagyon kedvelem a nem kommersz filmeket, főleg moziban, ahol a fókuszt végig lehet tartani. Vicces kérdést kaptam viszont a film után, így nem kellett magyarázkodnom, mert nem azt kérdezték tetszett-e, hanem hogy ki játszik a filmben. A válasz mindenki, és ez az egyetlen ajánlás, amit őszintén mondhatok erről a filmről.
A Francia Kiadás hamisítatlan művészfilm, de leginkább a rendező keményvonalas rajongóinak és talán elhivatott újságíróknak. Átlagnéző itt csak híres színészeket talál szokatlan jelenetekben.
ELŐZETES:
POSZTEREK:
