Október 9-re újra meghirdették a kéktúrázás napját. Mindannyian hallottunk már a kéktúráról, de sokan nem tudjuk pontosan, hogy mit foglal magába a kéktúrázás.
Egyre nagyobb igényünk van arra, hogy kiszabaduljunk a természetbe, és a mindennapi gondjainkat otthon hagyva átadjuk magunknak a csodaszép tájaknak, a kihívásainknak, az élményeknek, a benyomásoknak, az önmagunk megmérettetésének, és mindennek, amit egy ilyen túra magában rejt.
Úgy döntöttem, áttanulmányozom a www.kektura.hu oldalt, mert itt minden infó megtalálható a túra történetétől a szakaszokon és praktikus információkon át a szellemiségéig.
A teljesség igénye nélkül az alábbi érdekességeket olvastam:
- A túramozgalom 1952-ben került meghirdetésre dr. Vizkelety László aranyérmes túravezető kezdeményezésére. Vizkelety az elsők közt teljesítette az útvonalat.
- Kezdetben csak a Lokomotív Turista Szakosztály tagjai vehettek részt rajta, később a vasutas szakosztályok számára is meghirdetésre került a mozgalom.
- 1953-ban megjelent „Az országos kék túrák könyve”, benne a teljesítés minden feltételével.
- A kéktúra mozgalom virágzásnak indult.
- 1979.07.31. és 10. 14. között a Magyar Televízió csapata bejárta a kéktúra útvonalat. Rockenbauer Pálék 77 nap alatt 1124 kilométert gyalogoltak. Élményeikből készült a Másfélmillió lépés Magyarországon című 14 részes sorozat, amely megismertette a televíziónézőkkel az Országos Kéktúrát, és hozzájárult a túra népszerűsítéséhez.
- 1986-ban elkészült az „És még egymillió lépés” című második film, amely a Velemtől induló dél- dunántúli régiót mutatta be.
- Az Országos Kéktúra (OKT) az Országos Kékkör egy eleme. A kékkör másik két része a Rockenbauer Pál Dél- dunántúli túra és az Alföldi Kéktúra. Valamint léteik Gyerekkéktúra is.
Az OKT legfontosabb adatai:
- táv: 1168, 4 km
- szint: +/- 31425m / 32020m
- menetidő: 343 óra
- bélyegzőhely: 151 db
- szakaszok száma: 27
Mit kell tudnod, mielőtt belevágsz?
- Az OKT egy útvonalkövető túramozgalom, tehát megadott útvonalat követve lehet teljesíteni. Az viszont, hogy az útvonalakat milyen sorrendben járod be, rajtad áll.
- A túrát gyalog kell teljesíteni.
- Az útvonalat fehér alapra festett kék sáv jelöli.
- A teljesítés nincs határidőhöz kötve.
- Az erre a célra szolgáló igazolófüzetben bélyegzőlenyomatokkal és dátummal tudod alátámasztani, hogy teljesítetted a kihívást.
- 9 tájegységen halad túraútvonal. Gyönyörű vidékeket járhatsz be.
- Végül az igazolófüzetedet beküldheted a Magyar Természetjáró Szövetséghez. Ezt követően felkerülsz a túrát teljesítők listájára és a teljesítőknek járó jelvénnyel gazdagodhatsz.
A kéktúrázás egy olyan kihívás lehet az életedben, ami rendszert ad a szabadidődnek, jóleső testmozgást jelent, általa életre szóló élményekkel gazdagodhatsz, megtapasztalhatod a természetjárás örömét, megismerheted a tájak jellegzetességeit, eltávolodhatsz a hétköznapok gondjaitól, kiszabadulhatsz a tömegből, olyan csodákban lehet részed, amikre nem is számítottál, minőségi időt jelent, végezheted egyedül vagy csapatban is, és azt hiszem, oldalakon keresztül sorolhatnám, hogy mennyi mindent ad, ha úgy döntesz, elindulsz ezen az úton.
Ha kedvet kaptál, ne késlekedj! Szerezd be a legszükségesebb felszereléseket (azt hiszem, egy strapabíró, kényelmes cipő a legfontosabb), és vágj neki a csodákkal tarkított kihívásnak még ebben a gyönyörű, színes levelekkel, ősz illattal tarkított hónapban!
-Sorsgombolyító-
forrás: www.kektura.hu