Már hiába várjuk a hajnali világosságot. A kora reggeli kinti hűvös és a hálószobába melegének találkozása párával borítja az ablaküveget. Az ágyból kikelve villanyt kapcsolok és az alvós pólóm fölé vékony pulóvert húzok. A konyhában a mezítlábas talpam szinte fázik a járólapon. Jól esik a forró kávé. Arra gondolok, hogy lassan a teás kancsót is elő kell venni a szekrény mélyéről. Már nem elég a lenge nyári ruha, és nem szandálba, hanem zárt cipőbe bújtatom a lábam. Munkába menet a biciklin szinte fázom.
Úgy tűnik, mintha már győzedelmeskedett volna az ősz. Mintha a szeptember hűvöse egész napra teret nyert volna magának. Aztán a délelőtt folyamán mégis a küzdőtérre lép a nyár. Latba veti a maradék erejét, és minden igyekezetével próbál egy kis teret nyerni magának. Minden nappal több munkájába kerül, és minden nappal kevesebb ideig tart az ereje. De még nem adja fel.
Kora délutánra felszárad a fű. Az addig haloványan erőlködő napsütés jóleső melegséggel simogatja az arcunkat. Mire végzünk a munkával, a reggel még olyan vékonynak tűnő kiskabát szükségtelenné válik és a táska mélyére kerül.
Estefele fordul a kocka. Újra az ősz kerül fölénybe. A hűvösödő idő, a korai sötétedés. Behúzódunk az otthonainkba.
Így harcol egymással a nyár és az ősz heteken át. Előre tudjuk, hogy ki lesz a győztes. Mégis hálásak vagyunk azért, hogy a változáson lépcsőzetesen vezet át bennünket a természet. Van időnk elengedni a régit és felkészülni az újra.
Mire a szőlőtőkék megválnak a termésüktől, mire a fák színesre festik a leveleiket, elfogadjuk, hogy véget ért a pörgős programokkal, utazásokkal, napsütéssel, forrósággal és hosszú estékkel tarkított nyár. Ekkorra lélekben is felkészülünk az új évszakra.
-Sorsgombolyító-
