A feleségem történetében Enyedi Ildikó megmutatja, hogy a távkapcsolat lehet szép és gyötrő is, akár az élet.


Enyedi Ildikó nagy álma valósult meg azzal, hogy leforgathatta Füst Milán regényét. Viszonyítási alapom nincs, hiszen nem olvastam a könyvet, de A feleségem története film nem éppen közönségbarát alkotás, ahogy azt várni is lehetett tőle. A filmet közönségtalálkozó keretében néztem meg, ahova végül a rendező nem tudott betegség miatt eljönni, de a film végére egy videó üzenettel kedveskedett nekünk. Itt elárulta mit jelent neki ez a mű, hol vannak az ő kapcsolódási pontjai, ami miatt annyira fontosnak tartja. Kifejtette, hogy reméli mindenki megtalálja benne a kapcsolódási pontjait. Valóban meg lehet, de türelem kell hozzá.

Az 1920-as években járunk. Störr kapitány egy kiváló hajós. Munkájánál fogva jómódú, köztiszteletnek örvend, ráadásul jóvágású férfi is. Hirtelen ötlettől vezérelve, egyszer csak úgy dönt, elveszi az első nőt, aki betoppan az életébe. Sors vagy szerencse, de a francia femme fatale, akit a fogalomra tökéletesen passzoló  Léa Seydoux  játszik, olyan feleség lesz, amilyenről férfi álmodni sem mert volna. A gondok ott kezdődnek, hogy a kapitányt hívja a tenger és ez nem egy 8 órás meló.

A párkapcsolat legmagasabb fokait és legmélyebb bugyrait is megjárjuk, miközben filozofálgatunk az élet értelméről, hogy kapcsolódjunk vagy sodródjunk, szeressünk vagy gyűlöljünk. A filmről, akárcsak a nemrég látott Dűne esetében is, ordít hogy egy úgymond rajongója készítette. Majdnem három órán keresztül kell együtt élni a párral, akik sorsa átélhetővé ezáltal válik, hogy a néző is élete egy darabját adja érte. Gyönyörű a képi világgal rendelkezik a film, legyen szó a a féltékenység gyötrelméről, a szeretkezés szépségéről vagy a tenger végtelenségének ábrázolásáról. Rengeteg tükrös trükk felvétel és keretbe foglalt jelentet látva nem is férhet kétség, hogy a legutóbb a Netflix Malcom and Marie drámájában jeleskedő Rév Marcell volt ismét Enyedi Ildikó operatőre. Ismét profi munkát végzett.

A feleségem történetében én is megtaláltam a kapcsolódást, meg a szépséget, de rengeteg időbe és energiába telt, továbbá nem feltétlen éreztem az egész életszagát, inkább a mesterkéltségét. Valószínű ez az alapanyag, meg az én hibám lesz. Mindenesetre a magyar filmek ismét egy nagy minőségi darabbal bővültek, amire méltán lehetünk büszkék. Az én kedvencem, továbbra is a Testről és lélekről, mind Enyedi Ildikótól, mind az összes látott magyar film közül.

Egy fénykép a közönségtalálkozóról:

ELŐZETES:

POSZTER:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

  +  73  =  78