Denis Villeneuve-nek nagy álma volt filmre vinni Frank Herbert nagysikerű Dűne regényét és ez bizony látszik a mozivásznon.
Nehéz megfogalmazni mennyire vártam ezt a filmet, de ellentétben a Star Wars rajongással ez nem gyerekkori keletű. Denis Villeneuve rendező korábbi filmjeit, az Érkezését és a Szárnyas fejvadász folytatását az egekig dícsértem anno, és mikor meghallottam, hogy következő filmje a Dűne lesz, akkor vettem magamhoz a könyvet, szóval már felnőtt fejjel. Olvasást követően David Lynch filmjét is gyorsan pótoltam a Netflixen, hogy maximálisan felkészülve várjam az Arrakis bolygó messiását. A könyvet nehéz olvasni, nem az a pörgős Dan Brown dolog, hanem a valóságból teljes mértékben kiszakító mélyen kidolgozott és bonyolult történet. Valóban rengeteg későbbi nagy mozgóképes kaland csírái felfedezhetőek benne, én a házak miatt a sci-fi Trónok Harcával jellemeztem elsőre. Az 1984-es film egyetlen hibája talán az, hogy a könyv nélkül szerintem nem igazán értettem volna, de vizuálisan még most is igazán kellemes élmény.
A új film bemutatóját bemutatóját 2020 decemberéről 2021 őszére halasztották, de ez szerintem még mindig üdvösebb, mintha sorozatot csináltak volna belőle, tekintettel a mostani trendekre és a történet szövevényességére, nagyságára. Nem sorozat lett a vége, hanem mozifilmben álmodta újra Dennis Villeneuve kimondottan nagyvászonra. Mozifilm formátumba forgatta és sikerrel meg is valósította amire régóta vágyott. Az eredményen látszik egy rajongó elkötelezett munkája és mint Peter Jackson tette velem A gyűrű szövetsége után, most megtette Villeneuve. Véglegesen Dűne rajongó lettem életem végéig.
Gigászi történet, amelynek igazi varázsa a komplexitásában rejlik, így feszesre húzni nem érdemes, amit az 1984-es film maximálisan bizonyított. Hagyni kell, hogy szép lassan áradjon a fűszer és az ember szeme bekéküljön, majd a tudata átszellemüljön. Kevésbé filozofikusan megfogalmazva meg kell szokni a neveket (Atreides, Harkonnen, Arrakis, Bene Gesserit), az erőviszonyokat, a világ működését. Ez nagyjából az első órában meg is történik, hogy a második kettőben már elragadjon mindenkit a történet. A Marvel és Halálos Iram filmekhez szokott közönség számára itt az ideje egy más stílusú tempót felvenni, mert igazán megéri a lassú járatok hangulatvilágát befogadni, hogy a nagyobb történések üssenek. Sokat látott elcsépelt jelenetet viszont keresve sem találnak majd.
Mivel felkészülten érkeztem a könyv sorait láttam valami eszméletlen gyönyörűségesen mozgóképre álmodva. A Villeneuve-től megszokott minimalista, de grandiózus képi világ egyszerűen tökéletes a filmhez, a Dűne bolygó sivársághoz meg pláne. A Dűne történetét jól ismerők sok újdonságra így nem számíthatnak a történésekben, de ha valamiképpen látni akarták ezt, az biztosan ilyen. Nincs számítógépes effektus érzet, egyszerűen földön túli amit látunk és amikor gondolatainkat visszarepítjük a való világba akkor tudatosul, hogy így kell kinézni valahogy egy filmnek mikor dollárszázmillókat költenek rá.
A szereplőválogatásról pedig hasonlóan szuperlatívuszokban kell beszélni. A nagy színészi nevek sora kivétel nélkül eggyé válik a hasonlóan nagy nevű karakterekkel. Akiket szerettünk megelevenednek, akiket nem ismertünk megszeretjük és ez utóbbi miatt fontos Oscar Isaac, Javier Bardem, Josh Brolin, meg a fiatal üstökösök Zendaya és Timothée Chalamet. Jason Momoa Duncan Idaho-ját külön kiemelném, a színész rengeteget ad hozzá a könyvi karakterhez. A gonoszok, azaz Harkonnenek jeleneteit pedig aranyat érnek. Hátborzongatóra sikeredtek és ez számomra óriási elégtétel, ugyanis az 1984-es film egyik borzasztóan nagy hibájának tartottam.
Hans Zimmer, ahogy a hangolódás során már említettem, nagyon odatette magát a projekthez. Nem e világi dallamokat kreált és bár nem született újabb Karib Tenger kalózai taktus, a Dűne világ misztériumát jól megragadta. A Szárnyas fejvadász 2049-hez hasonlítanám leginkább, azaz nem tempót diktál a filmhez, hanem aláfesti és támogatja azt.
A könyv és a korábbi filmmel a fejemben tisztában voltam, hogy nem tudom megítélni milyen az új Dűne film, ha valaki előszőr találkozik ezzel a világgal, de szerencsére volt velem egy dűne-szűz. Miután vége lett a filmnek annyit mondott: „Ez tényleg nagyon jó volt”. Szerintem ez igazolta is, hogy van olyan jól elkészítve, hogy elérje egy újabb adag és egy újabb generáció ’dűnés’ kitermelését.
20 évvel A Gyűrű Szövetsége után ismét elkezdődött egy moziba zarándoklást kiváltó komoly filmsorozat, ami ordít a nagyvászonért és minden tekintetben alkalmas arra, hogy a nézőket egy másvilágba repítse, új szavakra, ikonikus frázisokra tanítsa. Hiszen egy már történelmi és nagyon mélyen kidolgozott alapanyagból készült, a lehetőségekhez képest korlátlan ráfordítással és egy igazán tehetséges filmrendező rajongó által.
A film kedvéért Ausztriába utaztam, így több mint egy hónappal a magyar premier előtt sikerült megnéznem ezt a mozis csodát. Minden képkockája elvarázsolt, ezért alig várom, hogy megnézzem magyarul is, aztán eredeti nyelven, majd elzarándokoljak az egyetlen magyar IMAX moziba, végül beszerezzem díszdobozban. Így működnek ezek a nagy filmes univerzumok és a Dűne első része sikeresen berúgta az ajtót, hogy újabb és újabb adalékokra vágyjon az ember. Vigyázat fűszerfüggőséget okoz!
ELŐZETESEK:
POSZTEREK:
