A Csernus doki és Szabó Győző páros nagyon is működik a filmvásznon, akár az életben.
Szabó Győző életrajzi könyvét nem olvastam, de alcíme a ’10 év droghasználat’ azt sugallja nekem, hogy a film csupán egy töredékét, konkrétan az elvonó részét dolgozza fel. Jó döntés, mert a színészt a való életben talpra állító Csernus Imre doktor karakterét szerintem bárki el tudja képzelni a nagyvásznon, hiszen a TV-ben is már bizonyított. A kettejük párosa igazán jó alapanyag egy filmhez és a kivitelezés szintén első rangúra sikeredett a magyar filmek sorában. Herendi Gábor korábbi filmjei, például a Valami Amerika és a Kincsem bizonyítja, hogy rutinosan mozog a nagyjátékfilmek világában. A Toxikoma jóval visszafogottab, kevésébé pörgős film, mondhatni rá tipikus drogfilm, de ez idehaza eléggé nagy újdonság. A fő eleme ezen filmeknek, hogy amint belövik magukat az emberek, hátracsuklik a fejük és az alkotók igyeznek minél elborultabb pszichedelikus látványvilágot alkotni ami a mozgókép csövön kifér. A film ezen a téren nem is okoz csalódás, de extra ereje abban rejlik, hogy a miénk. Tehát, ha a Rákóczi híd, azaz a korábbi Lágymányosi híd felcsavarodik, az kétszer akkorát üt nekünk, mintha a Golden Gate híd tenné ugyanezt. Meg ott van maga Szabó Győző is, aki mondhatni kézzel fogható figura, hiszen színházi előadásokon vagy bármely kötetlen rendezvényen méterekere lehetünk tőle, ha nem is kezezünk le vele éppen. Csernus Doktor Úr szintén ugyanez, ráadásul ami Győző esetében zavaró volt, hogy más valaki játsza őt, azt Bányai Kelemen Barna valami kísérteties átalakulással valósította meg a Doktor Úr esetében.
Nem átütő alkotás a Toxikoma rengeteg drogfilmes klisével, de hazai termék, ezért még így is rengeteget tud adni a nézőnek.
ELŐZETES:
POSZTER:
