KezdőlapGasztroLentojás - a vegán tojáshelyettesítő

Lentojás – a vegán tojáshelyettesítő

Hazudnék, ha azt mondanám, az én találmányom a lentojás. Dehogy!😏 A vegán lecsefasírthoz folytattam tanulmányokat az interneten, és ott találtam rá. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyi mindenhez fogom tudni használni!

Még mielőtt hiú ábrándokba ringatnék bárkit, természetesen a lentojás nem tökéletesen helyettesíti a tyúktojást, bizonyos ételekben jobban, másokban kevésbé működik, mégis érdemes kipróbálni.

Először nézzük, mi is a lentojás, és hogy készítjük el.

Hozzávalók 1 lentojáshoz:

  • 1 evőkanál őrölt lenmag
  • 2 és fél evőkanál víz
Egy jó adag lenmagot a darálóba tettem….
… majd megőröltem.

Ennyi lenne?

Bizony, hogy ennyi. Amikor olvastam, el sem akartam hinni, hogy ilyen egyszerű.

Nézzük, hogy lesz ebből tojáshelyettesítő.

Egy kis tálba belemérek 1 evőkanál őrölt lenmagot, majd rámérem a 2 és fél evőkanál vizet. 5 percig állni hagyom, utána már használható is. Én rögtön egy nagyobb adagot őröltem meg, befőttesüvegben fogom tárolni.

Az amúgy is köztudott, hogy a lenmagban nagyon hasznos tápanyagok vannak, de ezeket csak akkor tudja hasznosítani a szervezet, ha őrölt formában fogyasztjuk, hiszen ha nem törjük meg, ugyanolyan formában fog távozni, mint ahogy bevittük. 🤪

Mit tud a lentojás?

Mint említettem, nem minden típusú ételben működik. Pl. a szufléban kevésbé, hiszen az szinte csak tojásból és lisztből áll. 😁 Amit nem nagyon tud, az a tyúktojás tésztát nagyon megemelő, felfújó tulajdonsága.

Sokkal fontosabb ennél, hogy mit tud. Tudja például, hogy tartást, struktúrát ad az ételnek vagy süteménynek, összefogja a többi alapanyagot. Ezen túlmenően segít megtartani az adott étel nedvességtartalmát, ami nagyon hasznos pl. a sütiknél.

Ne felejtsük el, hogy a lentojásban nincs annyi zsiradék, mint a tyúktojásban, ezért mindig adjunk plusz zsiradékot az ételhez, ez lehet kókuszolaj, olívaolaj vagy vegán margarin, de használhatunk mogyoróvajat is.

Meg kell várnunk, amíg egy cseppet besűrűsödik, és picit nyálkás állaga lesz.

1 lentojás az egy tyúktojás?

Általában igen, de ki kell tapasztalni, hogy milyen ételekben működik a legjobban, és ott az 1:1-es arány-e a legjobb.

Itt van például mindjárt egy vegán Lencsefasírt recept, amiben ki is próbálhatjátok!

Forrás

Baranyai Eszter
Baranyai Eszter
Vendéglátóipari szakközgazdászként több, mint 20 éve foglalkozom a gasztronómiával. A kisgyermekeimmel itthon töltött idő alatt cukrásznak tanultam, és nagy álmom volt egy saját cukrászda nyitása. Ezt végül nem valósítottam meg, viszont azóta is a gasztronómia és a desszertek szerelmese vagyok, így ebben a témában hozok nektek újdonságokat, érdekességeket, ínycsiklandó falatokat. :)
Kapcsolódó cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legnépszerűbb