Kígyószem és Viharárny története G.I. Joe nélkül szólt volna igazán.
A G.I. Joe-k filmes pályafutása nem mondhatnám, hogy lehengerlő, de a Kígyószem film végül sokkal többet adott, mint amire számítottam. Az előző két film Kígyószem és Viharárny történetét kukázták. Gyakorlatilag felnőttkorukban ismerkednek meg a későbbi riválisok, barátságot és hűséget fogadnak egymásnak, de a legjobb az egészben, hogy van egy csavar. A történet így igazán érdekfeszítő, szórakoztató, de persze rengeteg egyéb gyengeséggel tűzdelve. A nindzsa hadak és a Tokió díszlet remekül működik, az akcióval sem fukarkodtak és bátran a régi iskolát használják, sajnos túlságosan is. Kevés koreográfia, sok nindzsa pózerkedés, a legnagyobbnak pedig a 20 az 1 ellen összecsapásokat szánták a háttérben táncoló ellenfelekkel. Ez egy-kétszer működhetett volna, de állandóan már unalmassá válik. A fantasy elemek szintén kellemes adalékok meg nem is, bizonyára mikor eldöntötték használják jó ötlet volt, aztán túl sok mindent oldottak meg vele. A rengeteg kardpárbaj vért kívánt volna, a korhatár besorolás miatt viszont a visszafogottság ezen a téren bőven vesz el a hangulatból. A Kobra és Joe szál pedig a legfeleslegesebb az egészben, nélküle egy remek Amerikai Nindzsa újrafeldolgozás lenne, hiszen amúgy is Kígyószem egy arctalan és szótlan karakter, nem pedig egy szószátyár jóképű jenki. Szerintem egy fekete és egy fehér nindzsa szimpla összecsapás a felnőtt testek gyermeki lelkét mindig megmozgatja, nem igazán lehetett nagyot hibázni.
Kígyószem és Viharárny a legjobb Joe és Kobra karakterek, ráadásul nindzsák, ezért vérszegényen de működik a film. Mit lehet még ehhez majd hozzátenni G.I. Joe téren, affelől vannak kétségeim.
ELŐZETES:
POSZTEREK:
