A tények…
Nyár van. Harminc-negyven fokban dolgozom. Ablakot még reggel sem nyithatok, mert ha mégis megteszem, az irodaépület felújítása miatt kilószám ömlik be a por. Délután harminc-negyven fokban vonszolom haza magam, miközben az aszfalt veri vissza a forróságot. Itthon a légkondi közelében begyullad az arcom, távol tőle viszont levegőt sem kapok. Szívem szerint lefeküdnék a padlóra, hogy lehűtsem magam. Futni mennék, de ebben az időben ehhez én kevés vagyok. Takarítanék, de nem bírok. Főznék én, de ha ebben a kánikulában befűtöm a lakást, azzal felteszem a pontot az i-re.
Ami a tények mögött van…
Nyár van. Csodásak a napfelkelték. Már ébredéskor napsugarak simogatják az arcom. Lenge nadrágban, ujjatlan felsőben és kényelmes szandiban megyek dolgozni. Mivel véget ért a suli, reggel 7-kor csendes a város. Bicajjal pár perc alatt a munkahelyre érkezem. Az iroda ajtaja egész nap tárva, nem kell az előtérből bezúduló hidegtől tartani. Estefele szabadok vagyunk. Nem kell tanulni, másnapi sulis cuccokat pakolni. Újságot olvasok. Hűsítő szörpöt iszunk. Estére hűl annyit az idő, hogy kimerészkedjünk az erkélyre és onnan csodáljuk a naplementét. Hajmosás után az erkélyen beszélgetünk, a hajunkat a nyár esti meleg szárítja.
Nyár van. Megmutatva mindkét oldalát.
-Sorsgombolyító-