Senki nem mondhatja, hogy újat alkottak a John Wick írói, de a bűnös élvezet még komikusan is jó tud lenni.
A senki nem egy senki, csupán úgy tesz, mert visszavonult. Természetesen komoly múltja van, amellyel fegyver párbajban és közelharcban egyaránt jól teljesít. A visszavonulás sikertelen, hiszen mélyen még most is vágyik a balhéra és meg is kapja azt, mikor belebotlik az orosz maffiába. A John Wick párhuzamot képtelenség nem észre venni, annyi a közös vonás. Szerintem túl sok is. A filmet értékelni is csak úgy lehetséges, hogy miben különbözik tőle, ezáltal frissességet csempészve a már korábban látottakhoz képest, mert bizony ezt a filmet már láttuk. A nagyobb arányú komédia lenne az újdonság faktor. Mr Wick esetében a nagyon eltalát vagányság és egy amolyan képtelen bérgyilkos univerzum okozza a viccesebb pillanatokat. A Senki-ben a gegek többségének forrása a szánalom, hiszen hősünk családos és ebből kifolyólag egy kiégett férj és apa állapotban szunnyadó oroszlán. A film eleje bár lassúnak tűnhet, mégis itt élveztem jobban, mert nyilvánvaló volt, hogy robbanás lesz a szürke hétköznapokból. Az összecsapásoknál a koreográfia már hiányzott, van egy látványosabb indító buszos csörte, aztán leginkább a 90-es évek akciófilmjeinek a ‘szétlövünk mindenkit géppisztollyal’ stílusra állunk rá. A hősünk tehát nem tűnit profinak, csupán kőkemény. Az állam így nem esett le, de kétségtelenül szórakoztató alkotás, ami szerintem főleg Bob Odenkirk személyiségének köszönhető. A főszereplő választás igazán tökéletes.
A Senkit szerintem már látta mindenki, de vállalható bűnös élvezet, az ilyen filmektől megszokott darálással, egy kaján mosollyal a szája szélén.
ELŐZETES:
POSZTEREK:
