A Dalmaták szerencsére megússzák Szörnyella de Frász nagyon stílusos felemelkedését.
Újabb élőszereplős Disney feldolgozás, ami nem a szokásos stratégia szerint készült, tehát nem egy ismert mesét kelt életre, hanem eredettörténet. Veszélyes terep, hozzá is adhat a meséhez, de könnyűszerrel el is veheti a misztérium erejét. A Demóna című filmhez hasonlóan a gonosztevő válik egyfajta hőssé, ami szerintem magával vonzza, hogy a történetek némileg sötétebbek, kevésbé gyerekbarátak, de ezt a Szörnyella mesét emiatt kár lett volna nem elmesélni.
Estella fekete-fehér hajjal és rendkívül jó stílus érzékkel született. Fiatalon elárvult és a piti bűnök útjára lépett. Divattervező álmait soha nem adta fel. Egyszer jól bepiált és nyilvánosan olyan merészet alkotott, hogy a divatvilág királynőjétől, a Bárónő-től, megkapta a hőn áhított állást. A továbbiakban a kegyetlen szakmai légkör és a gyerekkori trauma mondhatni bedarálta Estellát.
Igyekezetem a fenti rövidke történet bemutatásban ügyesen elhallgatni a lényeget, mert a sztori, amit Szörnyellának rittyentettek sokkal jobb, mint azt bárki várná. Megható, érzelmes, mégsem hősies. A mellékszerepeknél kiegyensúlyozottan osztoznak a komolyak és a rajzfilmszerűek. A rajzfilmszerűség kiemelt pont, amihez még a kutyák a megfelelő adalékok. Meglepően működött és tompította, a néhol bizony erőszakosabb cselekményt. A történet leírásban említett piálás és más egyebek miatt is, ezúttal a 12 éves korhatár szigorú betartását érzem helyénvalónak. Emma Thompson kiválóan genya és a másik Emma, aki Emma Stone, azaz Szörnyella brillírozik. Tovább nem is dicsérem, mert a Kaliforniai álom óta elfogult vagyok vele kapcsolatban, túl nagyok azok a szemek, amiben el lehet veszni. A film extravagánsan stílusos a szemnek és a fülnek is. A 60-70-es évek slágerei, a The Rolling Stones-tól kezdve a The Doors-ig még annak is meghozza a hangulatát, aki azt mondja már öreg ehhez.
A divatvilág bár azt hittem hidegen hagy, a Szörnyella összességében egy igazán jó eredettörténet, stílusosan előadva, de nem gyerekeknek. Ugyanazon este nézve Guy Ritchie Egy igazán dühös ember-rel, a kettő tökéletes párosítás. Szörnyella a kemény nőkről szóló remek film, a másik meg a kemény férfiakról szóló remek film. A mozi feltámadt.
ELŐZETES:
POSZTEREK:
null