Guy Ritchie Egy igazán dühös embere még Jason Statham szintjén is visszafogottabb a szokásosnál.
Hagyományos ütős kezdéssel kirabolnak egy pénzszállítót, lelőnek pár embert, majd a hagyományos főcím után betoppan H, azaz Jason Statham a pénzszállító céghez, hogy sofőr akar lenni. Nyilván a néző is azonnal sejti, hogy nem a megélhetés miatt választott magának új hivatást főhősünk.
Guy Ritchie imádja a rosszfiúkat. Ők a hősei és antihősei, a normálisabb hétköznapi emberek meg a humor katalizátorok, néha áldozatok, hogy drámaibb legyen a helyzet. Első gondolatom, hogy a rendező elkészítette a Szemtől szemben (1995) méltó újrafeldolgozását. A kultikus rablós akciófilm az alap, a másik kultikus Ocean’s filmek humorával finoman kiegészítve. Ebből a megközelítésből Guy Ritchie nem járt sikerrel, a Szemtől szemben-hez nem ér fel, amelyben rengeteg háttéradalékot kapunk mind a rablókról, mind a pandúról. Minél többet morfondíroztam a filmen rájöttem, hogy párhuzam bár vonható a két film között, de véletlen sem újrafeldolgozást készített, hanem elkészítette a sajátját. Pont ahogy tette Arthur király esetében.
Érdekes, hogy Statham-hez képest kevesebb akcióval, szinte nulla verekedéssel és a rendezőhöz képest kevesebb vagány humorral, ők ketten tudnak egy rablós vagy akciófilmet, ami minden fenntartás nélkül élvezhető és kiemelkedik az átlagból. Lassan megy a történet, aztán egyszer csak villan egyet a főhős, majd villan egyet a hamisítatlan Ritchie poén és jól érzed magad. A film szerkezet ad még hozzá az élvezethez, amire lehet van szakszó, azt pont nem ismerem, de elég annyi, hogy nem lineáris a történetvezetés. Fura mód a film zenéje nem volt annyira emlékezetes, monoton és sejtelmesen izgalom fokozó akart lenni, de amire fel akart készíteni az valahogy sosem jött el. Talán ezen a téren a legmagasabb a rendező saját léce.
Nem elég dühös az Egy igazán dühös ember, de kimértsége jól áll neki. Ugyanazon este nézve a Szörnyellát és Guy Ritchie-t, a kettő tökéletes párosítás. Szörnyella a kemény nőkről szóló remek film, a másik meg a kemény férfiakról szóló remek film. A mozi feltámadt.
ELŐZETES:
POSZTER:
