Aki békében van önmagával, másokat is békén hagy. Ugye mekkora igazság ez? Úgy van kitalálva az ember, hogy amikor frusztrált, amikor nehéz időszakon megy keresztül, amikor csalódik saját magában, amikor a teljesítménye elmarad az elvárttól, amikor a lustaság győzedelmeskedik felette, amikor igazságtalanságot él meg, akkor szereti a felelősséget kizárólag másokra hárítani. Hajlamos bűnbakot keresni. Vagy legalábbis mindent és mindenkit sötétebb színben látni.
Ilyenkor fakóbbnak tűnik a napsütés, sötétebbnek látszanak a fellegek. A szomszéd túl zajosnak, a főnök túl embertelennek, az alkalmazott túlságosan lustának, a férj ridegnek, a feleség hidegnek, az úton közlekedő másik autós figyelmetlennek, a bolti eladó szemtelennek bizonyul. A frusztrált ember ilyenkor másokra irányítja a figyelmét, és a többiek kisebb- nagyobb hibáinak felnagyítására, az ő életük kritizálására koncentrál.
Könnyebb másokat hibáztatni, mint megkeresni a probléma valódi okát. Saját magunkban… mélyen belül… Ha az életed bizonyos napjain a fenti jellemzőkben magadra ismersz, állj meg egy pillanatra, és keresd meg a belső békédet! Ha a fent leírtakról egy-egy embertársad jut eszedbe, ne légy mérges rá! Ő magával küzd, nem Veled! Tudod…aki önmagával békében van, másokat is békén hagy!
