Eleve elrendeltetett?
Sokszor azt gondoljuk, hogy a körülményeink határozzák meg, hogy kik vagyunk és mit érhetünk el. Az anyagi lehetőségeink, a végzettségünk, a családunk, az egészségi állapotunk, a lakhelyünk, a munkahelyünk, és sorolhatnánk a minket bizonyos szempontból behatároló, más szempontból számunka lehetőséget kínáló tényezőket.
Rajtunk múlik
Valójában elég tág értelemben mi magunk határozzuk meg a lehetőségeinket. A hozzáállásunkkal, a hitünkkel, a kitartásunkkal, az akaratunkkal, a szorgalmunkkal. A korlátainkat pedig mindezek hiányával építjük. Nem mindenre igaz az utóbbi két mondat, de nagyon sok dologra mégis.
Íme egy példa: Lehetne rengeteg pénzünk, ha nem motiválna minket semmi sem arra, hogy éljünk is a pénz adta lehetőségekkel. Ki tudnánk fizetni az utazásokat, a könyveket, a fitneszbérletet, a koncertjegyeket, vehetnénk házat gyönyörű udvarral, de ha a pénz mellé nem társul vágy, motiváció, és cselekvés, akkor mit sem ér az egész. Telnek a hónapok, az évek, és az életünk története nem mutat fejlődést. A másik véglet az, amikor szűkösebb anyagi keretekből is kihozzuk a maximumot. Amikor sokat kell dolgozni azért a kicsi házért is, azért a belföldi nyaralásért is, amikor szakadt melegítőben indulunk futni, amikor a könyvtárból kölcsönzünk könyveket. De csináljuk, mert csinálni akarjuk. És élvezzük, értékeljük.
Kezdj el „írni”!
Számos más példát említhetnénk még, de azt hiszem, ennyi is elég ahhoz, hogy megértsük: az életünk narratíváját rengeteg szempontból mi magunk írjuk! Nem kell mást tennünk, mint megfogni azt a papírt és tollat, leírni az első mondatot. Aztán a másodikat. Majd cselekedetté váltani a vágyakat. A többi már jön magától. És ha nem tetszik, amit megírtunk, akkor se keseregjünk: írjuk át a történetet!
