A surströmming tavasszal fogott hering, amit már a konzervdobozba csomagolás előtt fermentálnak a svédek, és legalább egy hónapot pihen, mielőtt a boltok polcaira kerül.

A fermentálás a dobozban is folytatódik. A fehérje lebontásáért, vagyis a rothadásért baktériumok felelősek. Az erjedés már egészen kicsi só hozzáadagolásával megszüntethető lenne, de a surströmminget akkoriban találták ki, amikor a só ára még az aranyéval vetekedett, ezért ilyen természetes erjedéssel tartósították a heringet.
A széndioxid-termelés folyamatos, ezért nem ritka a konzervdoboz kidomborodása, deformálódása. Sőt, akár fel is robbanhat, mielőtt kinyitjuk, de akár nyitás közben is szembe fröcskölhet minket a gyilkos szagú hallé. Tehát már a jellemzői sem túl bizalomgerjesztőek, hát még a szaga! Állítólag a magyar pálpusztai sajtunk, vagy a durián, a világ legbüdösebb ugyanakkor egyik legfinomabb gyümölcse ehhez képest, gyöngyvirág illatú.
Mikor fogyasztják? Svédországban augusztusban népszerű, és van egy surströmming fesztivál is egy Alfta nevű helyiségben, Észak-Svédországban. A bevállalós, igazi surströmming rajongók nem is az azévi, hanem az egy évvel korábbi konzerveket keresik.
Az utóbbi években kihívás-sorozatok épületek Magyarországon is a surströmming nyitására és az elfogyasztására. Az elfogyasztás több-kevesebb sikerrel jár, nagyon bevállalósnak kell lenni hozzá, és lássuk be, mi magyarok inkább csak kihívás szinten vállalkozunk rá.
Hol edd? Ha jót akarsz, akkor mindenképpen a szabadban…..
Hogy eszik a helyiek? Mivel a konzervdoboz nagy nyomás alatt van, mindenképpen egy nagy edény vízben bontják ki. Kimossák, kibelezik, és mandula krumpli valamint hagyma szeletekkel együtt beletekerik egy megvajazott, hagyományos svéd, kicsit édesített lapos kenyérfajtába. Sörrel, röviddel, de mindenképpen sok baráttal fogyasztják! 😊

Ki próbálná ki???
Figyelem, a videót csak erős idegzetűeknek ajánlom!