Eljött az idő, összecsaptak a filmvilág legnagyobb titánjai az emberiség feje felett és nem volt benne köszönet. Godzilla és King Kong a két dudás egy csárdában, mi pedig csak nézünk ki a fejünkből.
A ‘MonsterVerse‘-ként is emlegetett filmsorozat negyedik installációjában összeeresztették a két legnagyobb nevet. Kérdés ki győz és miért ütik egymást az alapvetően jó karakterek? Tippelgettünk melyik szörny marad alul a csörtében. Én azt mondom ez kiszámítható, de a miért kérdésre a választ legalább sikerült nem nyögvenyelősre venni. A film történetéről többet nem is kell tudni, hiszen a film egyik erénye, hogy jó kis ötletekkel van telepakolva a rengeteg zúzás és túlzás mellett.
A másik erény a látvány és a megalománia, ami el is viszi a nézőt. Otthoni projektor és vászon kombináció segített a filmélmény átélésében, de még így is érezhető a mozi és az igazán nagyvászon hiánya. Az akció jelenetek kivitelezése igazán minőségi, tele kreatív megoldásokkal, így önkéntelenül kicsusszan az ember száján egy ‘wow’ menet közben. Majd nagyjából félóránként kizökkenek a gigászi csodálkozásból, amikor a megalomániát a látványon túl a történet komplexitására akarják fektetni. Átélném a filmet, el akarom hinni, hogy léteznek felhőkarcoló magasságú titánok. A két órás játékidőt viszont ki kell tölteni azon túl, hogy bunyóznak egyet és győz valaki. Lehetetlen küldetés és szerintem meg is van az ára, mert sokszor erőltetett érzést keltett bennem, mint amikor a Transformeseknél filmről-filmre egyre mélyebbre ásunk és folyton kiderül valami a történelemből, amihez közük volt a robotoknak. A Godzilla: A szörnyek királyában sok volt a szörnyből, itt meg sok a fantáziából. Az adalék történetszálak jól kitaláltak, de túl messze pörgetik őket és végül a bugyutaság érzetét keltik. Persze van akinek már Godzilla és Kong alapból a tűréshatárán kívül van.
Sosem fogott meg igazán a Szörnyuniverzum, továbbra is az eredettörténetek az igazán jól sikerültek. A Gareth Edwards féle Godzilla film és a Kong: Koponyasziget. A kettő fő szörnyeteg együtt nagyobb, hangosabb, látványosabb és ennél többre nem is kellett számítani. A magyar mozik újranyitásához tökéletes lesz, kihasználva minden technikai adottságot, amennyiben kivárják. Aki nem vár annak VPN és HBOmax a megoldás.
(Az HBOmax szolgáltatáshoz, hasonlóan a Disney Plus-hoz, egy VPN előfizetésre van szükség, továbbá egy amerikai dombornyomott bankkártyára. A VPN aktiválással úgy érzékeli a rendszer, mintha az Egyesült Államokban lennék és stabilan működik az HBOmax a számítógépen, ami ma már könnyedén a TV-re is átjátszható. A területi korlátok áthágása némileg visszaüt, mert amíg aktív a VPN az HBO GO például már nem használható a számítógépen.)
ELŐZETES:
POSZTEREK: