KezdőlapEgészségLélek„Mert olvasni olyan, mint nyitott szemmel álmodni.”

„Mert olvasni olyan, mint nyitott szemmel álmodni.”

Imádom a könyveket. Az illatukat, a képzeletbeli utazást, amit ígérnek. Azt a folyamatot, ahogy kirajzolódik előttem a történet. Ahogy életre kelnek bennem a karakterek. Ahogy leteszem a voksom valamelyik szereplő mellett. Ahogy átérzem a leírt sorsok örömeit, fájdalmait, küzdelmeit vagy fejlődését. Még azt is imádom, ha azért alszom kevesebbet, mert nem tudom letenni a könyvet, amit olvasok. Imádok úgy elaludni, hogy egyszerre vagyok a saját valóságomban, az olvasott könyv bennem kiformálódott világában, de már elnehezült a szemhéjam, és lassan átsuhanok a pihentető álomba. Még azt a furcsa üres érzést is szeretem, amit egy-egy könyv befejezése után érzek. Ilyenkor eltelik pár nap, mire új történetnek tudok helyet adni a gondolataimban és a szívemben. Az előző könyvben olvasottak dolgoznak még bennem, helyet keresve a lelkem valamelyik kis fiókjában, hogy ott pihenjenek meg. Érzésként. Tapasztalatként. Információként.

Az olvasás kincs. És számomra a papíralapú könyvet semmilyen kijelző nem pótolhatja.

– Sorsgombolyító –

Előző cikk
Következő cikk
Kapcsolódó cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legnépszerűbb